Stockholm. Svédország, hideg, tiszta, IKEA, húsgombóc, design, minimál, tavak, fák, drágaság, kék, sárga, hal, rák, saláta. Csak úgy repkedtek felém a közhelyek mielőtt kijöttem. Mintha otthon mi is folyton gulyást és pörköltet ennénk, néptáncolva várnánk a villamost, Jókait hallgatnánk az iPodon, és pulisétáltatás közben Rubik-kockával ütnénk el az időt.

Egész más kirándulgatni, és más élni valahol. Más útikönyvet bújva sétálni, és más úgy lenni valahol, hogy nem keresi a szemed a szépet és az emlékezeteset. Elmondom, hogy én milyennek látom a várost másfél hónap után.

Azért persze nem olyan rossz. Kicsi is meg nagy is (800 ezer a városban, 2 millió az agglomerációval.

Nyüzsgő világváros a fények miatt. A sok menő üzlet miatt. A sokféle ember és kultúra miatt. A sok szemét miatt az utcákon. Amiatt, hogy senki nem várja meg míg zöldre vált a lámpa. Hogy jól szituált fiatalok fordulnak be vizelni egy-egy kapualjba fényes nappal, ha úgy hozza a szükség. Hogy csúcsidőben csak minden 2. metróra férek fel a központi állomáson. Amiatt, hogy a többségnek okostelefonja van. Hogy vannak városrészek, ahol nem nagyon látni fehér (svéd) embert. Hogy szinte csak én használok készpénzt. Amiatt, hogy van vagy 22 metró+HÉV vonal, de újabbakat építenek.

De kellemes kisváros a sok zöld miatt. Amiatt, hogy hétvégente szinte nincs egy lélek az utcán. A téglaépületek miatt. Amiatt, hogy úgy érzed minden működik. Mert szinte másodpercre pontosan jön a metró. Mert néhol nincs pénztáros a boltban, hanem te lehúzod, aztán kisétálsz. Mert mindenki nagyon közvetlen és kedves. Mert az emberek kiélvezik a szabadidőt. Amit most én is ki fogok próbálni, úgyhogy szevasztok.